Pandemonium

Írta: Jade

1. rész

„ Még sosem érezte magát ennyire magányosnak és elesettnek… egyedül volt a szobában, csak a gépek csipogtak körülötte… mind azt jelezte, hogy minden rendben van, de ha a lelkére is rákapcsoltak volna valami műszert, az alighanem kiakad… Az egészben az volt a legszörnyűbb, hogy pontosan tudta: ha nem is Ő tette, Ő volt. ”

-  Hetedik kérdés… Számodra mi a legfontosabb egy kapcsolatban?

-  Te mit ikszelsz, Chloe?

Dr. Chloe Moss megvakarta a homlokát mielőtt válaszolt szőke barátnőjének.

-  Természetesen az őszinteséget, szerintem az a legfontosabb. Amiből neked Stefan mellett nem jutott valami sok…

Nola szomorúan elmosolyodott, inkább csak maga elé, mint Chloe- ra. Másfél évig élt együtt Stefan Coldberggel, egy olyan férfival, akinek gyakorlatilag csak az ágyába kellett, aki hónapokig hitegette, hogy feleségül fogja venni és aki nemegyszer emelt rá kezet hogy aztán sírva könyörögje vissza magát a kegyeibe. Szerette azt a férfit, de 7 hónapja végre rászánta magát a szakításra, még a városból is elköltözött, hogy még véletlenül se találkozzanak össze.

Az újrakezdés nem volt egyszerű, de a barátnője mindenben segített neki amiben tudott, így talált magának olcsó albérletet és jó munkahelyet. Chloe kis protekcióval elintézte hogy felvegyék abba a pszichiátriai intézetbe ahol ő is dolgozott, igaz hogy leginkább az éjszakai műszakot bízták rá, mert az volt a legnyugisabb, de ezt nem bánta… Ráfért a nyugalom.

- Legyen az őszinteség. De azért a kölcsönös szerelem se rossz választás…

- Az sem árt… Ugye nem gondoltad meg magad?

- Mivel kapcsolatban?

- Hát a bulival.

- Nem, nem… Csak kicsit aggódom Mrs. Williams miatt.

- Jó kezekben van, Steve vigyáz rá, te is tudod. Inkább magad miatt aggódj! Sürgősen kell neked egy normális pasi!

- Ugye nem Steve- re gondolsz?!

- Azt mondtam, normális. Nem rá gondoltam, hanem egy szép szemű, széles vállú szőke milliomosra.

- Ja, így már más. Hát, gondolom a Marilynben csak úgy nyüzsögnek az ilyenek - Nola mosolyogva csukta be a Cosmopolitan- t majd felkelt az ágyáról. Az ő kis bérelt lakásában voltak, mostanában innen indultak bulizni, mert Chloe szerette felügyelni, hogy a barátnője mit vesz fel.

- A piros ruhádat vedd fel! - ült fel az ágyon ő is.

- Abból kilóg mindenem!

- Nem baj!

Nola a fürdőszobába ment, hogy letusoljon, Chloe addig nagylelkűen elő is készítette az említett ruhadarabot. Tényleg nem volt egy szolid darab, de Nola alakját nem kellett rejtegetni, Chloe rendelkezett némi súlyfelesleggel, de szőke barátnője maga volt a férfiak álma…

Negyed óra múlva már a tükörben nézegette magát.

- Chloe, én nem akarok ebben menni!

- Megbeszéltük, hogy én választok neked ruhát! Ez marad!

- A te ruhád sokkal visszafogottabb!

Chloe végignézett fehér, virágmintás ruháján majd bólintott.

- Igazad van, de nekem van barátom, neked nincs! Sminkelj, addig összedobok egy teát.

- Igenis!

Mrs. Williams nem hagyta nyugodni, még rúzsozás közben is az idős nénin gondolkodott, szegény olyan erős rohamot kapott két napja, hogy csúnyán beütötte a fejét. Talán az ápolónői vénája tehetett róla, de nem tudta ezt olyan könnyedén kezelni, mint a többiek. Sokkal erősebben kötődött a betegeihez, mint a többi orvos az osztályon, mindegyikük sorsát a szívén viselte.

A Marilyn nem volt a legpuccosabb hely a városban, de pont ezért elég sokan látogatták szombat esténként. A nők többnyire nem fukarkodtak a bájaikkal, de Nola még így is feltűnést keltett amikor belépett Chloe-val az oldalán. Bújt volna mögé, de Chloe nem hagyta.

Volt néhány helyes férfi a bárban, egy még közülük is kitűnt. Elég feltűnően figyelte a lányok asztalát, Chloe még időben felhívta rá Nola figyelmét, nehogy elszalassza a szemezés lehetőségét, de a szőke lány már akkor kiszúrta magának amikor beléptek. Jó ötpercnyi figyelgetés után a pasas úgy döntött rohamot indít, megigazította hanyagul megkötött nyakkendőjét majd nagy lendülettel megindult feléjük.

- Elnézést, leülhetek? - már húzta is ki a Nola melletti széket magának.

- Persze.

- A nevem John.

- Én Nola vagyok, ő a barátnőm, Chloe.

- Nola… Szép név.

John Nola dekoltázsát bámulta megbabonázva. Nyilván szépnek találta a Nola nevet, de talált valami tetszetősebbet is a nőben… És Nola ezt utálta a legjobban. Gyűlölte, amikor a férfiak elkezdtek teperni, hogy az ágyukba vigyék. Sejtette, hogy komoly kapcsolatot nem ebben a ruhában fog találni, de mégis felháborította hogy ilyen pofátlanul próbálták kábítani a fejét. Lehe,t hogy szőke volt, de nem volt hülye!

- A John is szép név…

- Meghívhatom a hölgyeket egy italra? Pezsgő?

- Az jó lesz -  vigyorgott Chloe. Úgy találta, John megfelelő példány a barátnőjének. -  Mi addig elmegyünk a mosdóba…

- Rendben.

John isteni illatot hagyott maga után, amikor magukra hagyta őket, Nola azt sem bánta volna, ha vissza sem jön, nem úgy Chloe. Miután beértek a női mosdóba, rögtön elkezdte jó tanácsokkal bombázni.

- Ez a pasi helyes. Sőt, nagyon helyes! -  igazította meg a rúzsát a tükör előtt. Nola keresztbetett kezekkel állt mellette, akkor sem tett volna semmit, ha elkenődött volna a festéke. De persze minden rendben volt az arcán.

- Helyes, helyes… Csak le akar fektetni.

- Rád férne, nem?

- Chloe! Tudod mit gondolok az egyéjszakás dolgokról…

- Most nem gondolkodnod kéne…

- Úgy látom, de. Kettőnk helyett is.

- Ugyan, Nola! Összeillenétek!

- Hát én nem így látom! Csak elképzelem, hogy rajtam fekszik és elkap a hányinger…

- Ugyan… Ne túlozz!

- Mármint magamtól…

- Én most lelépek és magatokra hagylak benneteket…

- De hát hová mész?!

- Haza! Jó szórakozást! Idd meg a pezsgőmet!

Chloe búcsúzóul még rá is kacsintott, aztán villámgyorsan elhagyta a mosdót.

Nola hatalmasat sóhajtott majd mivel mást nem tehetett, visszament az asztalukhoz. Hosszú volt még az éjszaka és már előre félt attól, amit még tartogatott a számára.

- Minden rendben, Steve? Hogy van Mrs. Williams?

- Már jobban.

- Hála az égnek!- vette el a magas, barna hajú férfitól az idős asszony mappáját hogy belekukkantson. -  Hoztak valakit?

- Igen, de olyan rossz állapotban volt, hogy még nem vizsgáltuk ki. Rád fog várni a megtisztelő feladat holnap…

- Délután.

- Igen. Egyelőre nyugtatót kapott. Sokkos állapotban hozták be, porig égett a házuk múlt éjjel.

- Hallottam ma reggel… Éppen a kádból másztam kifelé amikor bemondták.

Steve egy pillanatra maga elé képzelte a jelenetet, aztán inkább felkapta a bögréjét az asztalról és az ajtóhoz sétált.

- Akkor… minden jót, Nola!

- Neked is, Steve.

- Nyugodt estét!

- Köszönöm.

Miután egyedül maradt, gyorsan vetett egy pillantást a betegeire a pici monitoron keresztül. Ez azért volt hasznos, mert néhány gombnyomás után anélkül tudott bekukkantani mindegyikükhöz hogy kimozdult volna az orvosi szobából. Mindenki aludt már a beadott altatóknak köszönhetően, ő mondjuk nem tartott helyesnek ezt a fajta altatást, de Steve és Chloe is előszeretettel alkalmazta ezt a módszert, mert így nem volt gond velük éjszaka, Nola meg nem mert beleszólni, mert egyrészt ő volt a legfiatalabb a maga 26 évével, másrészt nem is volt annyira tapasztalt mint a másik két orvos. Mindenesetre ő csak akkor adott altatót, ha nagyon indokolt volt, vagy ha a beteg kérte.

Altató nélkül is azonnal el tudott volna aludni, nem sikerült kipihennie a „bulit” ami elég rövidkére sikeredett mert John viselkedése nemhogy javult volna hanem egyre rosszabb lett. Alig ült vissza a székére, már a combján is volt a keze, azt hitte, egy pohár pezsgővel ki is bérelte éjszakára… Szó nélkül faképnél hagyta az öntelt hólyagot, taxit hívott és egyenesen hazament. Sétálni lett volna kedve inkább, de amióta megnézte a Visszafordíthatatlant, sötétedés után nem nagyon mert egyedül mászkálni, a taxis is férfi volt és annak is majd’ kiestek a szemei, de ezt már fel sem vette.

Egész éjszaka olvasott, mert nem jött álom a szemére, csak három körül szunyókált el, nyolckor viszont már újra talpon volt. Be kellett vásárolnia, el is ment a délelőttje, délután meg beugrott hozzá az egyik újdonsült barátnője Megan, csak fecsegtek, de így sajnos nem tudott pihenni. Bezzeg most tudott volna…

Megint csak a hátrányára vált előnyös külseje, mert míg Steve és Chloe tudtak szundítani néha-néha, hozzá rendszeresen feljártak udvarolni a biztonságiak. A fiatalabbal még nem is volt gond, de az idősebb már ötven is elmúlt, néha olyan gusztustalan dolgokat mondott, amiken csak egy aberrált perverz alak tudott volna nevetni. És a legrosszabb az volt, hogy ezeket komolyan is gondolta.

Mivel minden a legnagyobb rendben volt, bekapcsolta a dvd lejátszót és elindította a filmet ami benne maradt. Nem kaphatták alváson, máshogy viszont képtelen lett volna ébren maradni… Jól is tette hogy így döntött, mert háromnegyed tízkor már rá is tört az említett alak. Magabiztosan vigyorgott mialatt a gumibotját forgatta… Az egész úgy indult mint egy negyedrangú pornófilm…

- Szép estét a szép hölgynek…- térképezte fel újra és újra Nola adottságait, a doktornő azért fel volt rá készülve, mert nyakig begombolkozott és nadrágban volt. A légkondicionáló sűrűn elromlott, de inkább elevenen megsült volna minthogy rá csurgassa a nyálát ez a vén kéjenc. - Minden rendben? Nincs melege?

- Minden rendben, köszönöm.

- Hát… akkor jó… Nem kér egy kávét? Élénkít. Tudja, ha esetleg kedve szottyanna el- ütni valamivel az időt! Mi lent vagyunk és készségesen állunk a szolgálatára!

- Köszönöm, de nem.

- Jó. Hát akkor visszamegyek a helyemre. Aztán lehet, hogy még benézek valamikor…

- Jó - mosolygott rá Nola. Őszinte mosoly ült ki az arcára, mert nagyon örült annak hogy most csak néhány rövid percig rabolta az idejét a férfi, a fenyegetését meg nem mindig tartotta be, így még az is előfordulhatott, hogy az éjszaka folyamán utoljára látta. Így is történt.

Mire hétkor hazaért, már megbánta, hogy bevállalta a délutáni műszakot Chloe helyett, de így járt, nem vonhatta vissza. Sikerült aludnia 6 órát, nem is volt annyira vészes a dolog, és bent is jó volt a hangulat mert Steve kivételesen nem veszett össze a főnővérrel. Mindig találtak fogást egymáson, ez most valami rejtélyes oknál fogva elmaradt.

- Nola, megint. Hogy bírod?- köszöntötte a férfi széles mosollyal.

- Köszi, jól.

- Ennek örülök. Ha gondolod, holnap átveszem a napodat!

- Komolyan?!

- Igen, aztán majd visszacseréljük valamikor… Éjszakás leszel, ugye?

- Mint általában…

- Akkor ezt meg is beszéltük! Semmi különös nem történt délelőtt, minden a legnagyobb rendben volt, csak Mrs. Williams…

- Mi történt vele?!

- Keresett, hogy hol vagy.

- Ja - sóhajtott fel megkönnyebbülten Nola, majd a monitorra tévedt a szeme. - Nemsokára bemegyek hozzá beszélgetni egy kicsit… Ő az új férfi, ugye?

- Igen. Jonathan Meyers.

- Miért van még mindig ugyanabban a ruhában?

- Tudod, hogy a kórház egyet biztosít alapból…

- És nincsenek rokonai?

- Azt mondta, mind rokonok vagyunk… Furcsa dolgai vannak…

- Akkor éppen itt az ideje, hogy jobban megnézzem magamnak! Megyek is… elkérhetem a mappáját?

- Persze. Parancsolj…

- Köszönöm.

Nola lófarokba fogta vállig érő haját majd a hóna alá csapta a mappát és elindult. Útközben bekukkantott az idős nénihez is aki még meg is ölelte úgy megörült neki, az új betege viszont már nem fogadta ilyen kitörő örömmel, konkrétan rá sem nézett amikor benyitott hozzá. Tévézett.

Minden szobában volt egy tv, nem túl nagy, de arra jó volt, hogy lekösse a betegeket. Az ápolók kapcsolták be nekik, és ők is kapcsolták ki, amikor jónak látták, Jonathannak egy főzőműsort állítottak be, Nola még azt is el tudta képzelni hogy pusztán kitolásból. Némelyikük élvezte az ilyen gyerekes dolgokat…

Éppen nyúlpaprikást készítettek, a férfi úgy figyelte a szakács mozdulatait mintha maga is főzni készült volna. A két ápoló megállt belül az ajtó mellett, Nola egészen közel lépett hozzá. Nem ilyen külsejű férfit képzelt el, kellemesen csalódott vagy inkább enyhén lesokkolódott. Az hogy jól festett, enyhe kifejezés volt. Ha a Marilynben találkoznak, Chloe nyilván rögtön a karjaiba löki…

Halkan leült mellé az ágyára hogy profilból is megnézze magának, innen is meg kellett állapítania, hogy rendelkezik némi vonzerővel. Telt ajkai voltak a legszebbek, oldalról még kívánatosabbak voltak mint szemből.

- A nevem Nola Edwards-  maga is meglepődött, hogy milyen furcsa hang jött ki a torkán amikor idejét látta megtörni a csendet. Kissé zavarban volt, ez volt az igazság.

Jonathan anélkül, hogy a fejét megmozdította volna rásandított zöldeskék szemeivel, aztán mintha mi sem történt volna, visszapillantott a képernyőre.

- Kikapcsoljuk a tv- t, doktornő? - az egyik túlbuzgó ápoló már ugrott is hogy megtegye, de Nola leintette.

- Nem kell. Beadtak neki valamit?

- Csak a szokásos nyugtatóját kapta meg.

- Értem.

Újabb hosszú percek teltek el hang nélkül, Nola türelmesen várt és szemlélődött. A gondolatai egészen elkalandoztak miközben a férfi izmos karjait nézte. Szépen ki-dolgozott teste volt, még a megszürkült kórházi póló sem rontott az összképen.

- Izrael fiai nem ehettek nyulat… - Jonathan úgy osztotta meg vele ezt a hasznos információt, hogy közben arcizma sem rezdült. Úgy nézte a tv-t, mintha élete legizgalmasabb krimijét látná…

- Valóban?

- Igen. Benne van Mózes harmadik könyvében. És disznót sem ehettek…

- Jonathan… Hogy érzi magát?- Nola felkelt az ágyról, és a férfi elé állt, eltakarva a televíziót. Végre teljes figyelmet kapott.

- Nem akarok itt lenni…

- Nem lesz itt sokáig. Csak segíteni szeretnénk feldolgozni ezt a tragédiát… Szeretne beszélgetni egy kicsit?

Jonathan mindkét kezével szőkésbarna hajába túrt majd megrázta a fejét.

- Rendben van, akkor talán máskor… Szerintem is az lenne a legjobb, ha most pihenne egy kicsit.

- Nem akarok itt lenni!

- Nyugodjon meg! Minden rendben lesz!

Nola intett az ápolóknak hogy most már kikapcsolhatják a készüléket, aztán elküldte őket is, Jonathan nem tűnt veszélyesnek.

- Értesíteni szeretnénk valamelyik hozzátartozóját hogy itt van. Tudna mondani egy nevet?

- Nem. Mindenkim meghalt.

- Esetleg szomszédot, aki be tudna hozni magának néhány dolgot…?

- Sajnos nem.

Nola mélyen a szemébe nézett, ahogy a férfi is az övébe. Eszébe jutott valami, ami nem volt éppen szabályos, de ennek az embernek szüksége volt a segítségére…

- Szóval nincsen még egy távoli rokona sem.

- Ádámról és Éváról mind távoli rokonok vagyunk…

A nő halványan elmosolyodott majd egészen közel hajolt hozzá hogy a kintiek még véletlenül se hallják meg, amit mondani kíván neki.

- Akkor én, mint rokona hozok be magának néhány dolgot, csak erről ne beszéljen senkinek… - a férfi mögé lépett majd megnézte a megszürkült póló címkéjét, milyen méretre van szüksége. Ugyanezt tette a papuccsal is. - Rendben. Holnap nem dolgozom, de behozok mindent…

- Nagyon kedves magától… nem tudom hol van a pénztárcám…

- El van zárva, hogy senki se bánthassa amíg itt van… Ne törődjön most a pénzzel, inkább pihenjen!

- Doktornő…

- Tessék?

- Maga hisz valamiben?

Jonathan engedelmesen lefeküdt az ágyra, Nola ellenőrizte, hogy van- e teája, aztán bizonytalanul bólintott. Valójában nem hitt semmiben, amit nem látott a saját szemével, de legalább volt valami, amit legközelebb felhozhatott témának. Vetett még rá egy búcsúpillantást, aztán elhagyta a szobát.

Gyorsan végigsétált a folyosón és mindenkitől megkérdezte, hogy hogy van, mivel nem volt semmi probléma, visszavonult a szobájába. Alig várta, hogy belekezdjen a vásárlásba, úgy döntött, elhívja Megant,  mert nem igazán értett a férfidolgokhoz, a barátnője viszont szakértője volt a témának.  

Elég meleg júliusi napot fogtak ki, a pasik nagy nagy örömére. Külön külön is csinosak voltak, együtt meg pláne. Megan tényleg értette a dolgát, jó minőségű, de nem túl drága holmikat vettek aztán még fagyizni is elmentek.

- Nos… Kié lesz ez a csomag?- tette fel a kényes kérdést a szintén szőke lány. Idáig arra várt, hogy Nola majd magától nyilatkozik, de eddig bírt a kíváncsiságával.

- Egy… betegemnek. Szegénynek nincsen senkije, gondoltam, segítek neki.

- Micsoda önzetlenség! Ugyan, Nola! Ki vele, ki az?!

- Jonathan.

- Jonathan. Ettől nem lettem okosabb.

- Pedig ennyi.

- És miért van bent? Baltás gyilkos?

- Dehogyis.

- Perverz állat?

- Ugyan, Megan! Semmi baja nincs csak nagy trauma érte és zavarodott egy kicsit. Néhány nap és kiengedjük. De addig fogat kell mosnia és le kell tusolnia… És ha tudni szeretnéd, akkor is megtenném, ha egy idős néniről lenne szó.

- Elhiszem, oké! Csak már kezdtem örülni, hogy esetleg bepasiztál. De ami késik, az nem múlik…

- Így van. Most ha nem haragszol, el kell vinnem ezeket… szüksége lehet rájuk.

- Persze, menj csak! Majd kereslek.

- Oké.

Nola úgy osont végig a kórház folyosóján, akár egy tolvaj. Felvette a köpenyét, hogy megtévessze az ápolókat akik sosem tudták, hogy mikor kinek kell dolgoznia vagy éppen hányan kell hogy bent legyenek… Az igazat megvallva nem volt nehéz dolga.

Hat óra volt, ez volt a kávé- és cigarettaszünet, ezt akarta kihasználni, hogy ne lássa meg senki… Fogta a papírtáskát és egyenesen a hetes szobát célozta meg.

Jonathan a sarokban térdepelt, amikor rányitott.

- Meghoztam a dolgait… - Nola annyira izgult, hogy fel sem fogta amit látott. Gyorsan letette a papírtasakot az ágyra, elhadart egy rövid hazugságot hogy mit mondjon, ha valaki megkérdezné hogy hogyan került oda és már sietett is ki. Már éppen kezdett örülni, hogy megúszta, amikor hirtelen felbukkant Chloe. Elég szigorúan nézett rá, nyilván látott mindent a monitoron keresztül…

- Nola… Ma nem szabadnapos vagy?

- De.

- Akkor miért van rajtad köpeny?

- Jaj Chloe, gyorsan cseszd le a fejemet, aztán hadd menjek!

- Menjünk!

Chloe tapintatos volt, csak akkor kezdett a szent beszédbe amikor rajtuk kívül nem hallotta senki.

- Nola… Elárulod, hogy mit művelsz?! - bökött Jonathanra a monitoron keresztül.

- Segítettem neki. Ennyi. Nem is értem ezt az ostoba szabályt…!

- Azért van, hogy húzzon egy határvonalat.

- Máshol nincs ilyen.

- Itt van. Tetszik neked?

- Hazudnék, ha azt mondanám hogy nem, de ő egy beteg, csak azután egy férfi. És egyébként sok pasi tetszik, az még nem jelent semmit. Nem vagyok szerelmes belé vagy ilyesmi… Jó, tényleg baromi helyes, de…

- Nola… befejeznéd?! - Chloe alig bírta visszatartani a mosolygását… - Megértettem. És ha őszinte voltál, örülök is neki, mert még életemben nem láttam ilyen ideges ember,t mint amilyen ő. Ha nem kap nyugtatót, szabályosan remeg. És a másik dolog… emlékszel Vicky nénire?

- A nénire aki egész nap imádkozott…persze.

- Ő is pont ezt csinálja. Csak Vicky néni a kamera felé fordult, Jonathan pedig a sarokba térdel. Egyébként ma kiderült, hogy nem voltak túlságosan jóban a szomszédaikkal, kétméteres kerítéssel vették körbe a házat… Jonathan apja… Robert Meyers igazi vallási fanatikus volt, csakúgy mint a felesége. Gyakran tartott prédikációkat és Jonathant is igen szigorúan nevelte, gyakorlatilag alig hagyhatta el a házat, csak iskolába mehetett…

- Akkor már érthető hogy miért viselkedik így…

- Elméletileg igen, de gyakorlatilag… számomra ez a dolog még mindig felfoghatatlan, pedig nem ő az első ilyen ember aki megfordul itt…

- Nem is kell megértened…

- Nola, hát te mit keresel itt?!-  érkezett meg Steve is.

- Csak…

- Csak itt hagyott valamit, de már indul!- Chloe nem túl kedvesen szabályosan kilökdöste a barátnőjét az ajtón. - Ugye tudod, hogy be kellene számolnom az igazgatónak erről a dologról, de persze nem fogom megtenni.

- Köszönöm.

- A barátnőd vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy mindent elnézek neked. Többet ne forduljon elő…

- Rendben.

- Egyébként nagyon rendes dolog volt tőled… Most pedig gyorsan tűnj el!

Nola szélesen elmosolyodott majd sietősen elhagyta a kórházat. Megint eszébe jutott valami hasonlóan rendes dolog, biztos volt abban, hogy Jonathan nagyon fog örülni neki másnap.